Válaszd az ÉLETET!

Előadásaimon mindig két embertípust szoktam megemlíteni. Az egyik, aki leéli az életét, a másik pedig, aki éli az életét. Sajnos azok vannak többségben, akik leélik az életüket, a legtöbb ember, akivel eddigi életem során találkoztam, azok csak leélik az életüket, lemondtak saját magukról és egyik napról a másikra élnek. Mikor ezzel szembesítem őket, mindig azt mondják, Alexander ez nem az én döntésem, én nem tehetek erről. A körülményeket vagy egy bizonyos személyt okolnak azért, mert ők, saját maguk lemondtak az életükről.

A legnagyobb hibát akkor követjük el, ha másokat vagy a körülményeinket okoljuk azért, hogy nem merünk élni. Sokszor szoktam elmesélni az előadásaimon, hogy volt egy ügyfelem, aki abban reménykedett, hogy egyszer nyerni fog a lottón egy irgalmatlan nagy összeget, aminek következtében megváltozik majd az élete. Megkérdeztem tőle, hogy ezért mit tesz meg, szokott lottózni? Erre az a megdöbbentő válasz érkezett tőle, hogy NEM. Ezután megkérdeztem tőle, hogy ha esélyt sem ad magának arra, hogy megnyerje azt az összeget, akkor hogyan is szeretné megnyerni a lottó ötöst?! Erre azt válaszolta az ügyfelem, hogy nem tudom. És jöttek a kifogások, hogy miért nem vesz lottót. Mert azt úgy sem lehet megnyerni… és még hosszasan sorolta a kifogásait. Kifogást sajnos mindig lehet találni. A kifogások szigetén rengeteg ember éli boldogtalan, kilátástalan életét! Jól ismerem ezt a szigetet, mert én is sokáig voltam a lakója!

Én pontosan tudom, hogy miről is beszélek, hiszen én is életem első közel harminc évét így éltem le, ahogyan azok az emberek, akik lemondtak magukról. Jól tudom, hogyan működnek, mert én is lemondtam magamról és csak a kifogásokat és a hibásokat kerestem, hogy nekem miért is olyan rossz és nehéz az életem. Fájdalmas volt a felismerés, amikor rájöttem arra, hogy életemből közel harminc évet elfecséreltem, de mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy soha nem késő ráébredni arra, hogy minden döntésünkért csakis mi magunk vagyunk a felelősek! A legnehezebb dolog vállalni a felelősséget önmagunkért, hogy ne keressünk többet kifogásokat, ne a körülményeinket és másokat okoljunk életünkért, mert csakis mi magunk tehetünk mindenért. Mindezt hogyan is tudjuk megtenni a valóságban, hogyan is tudjuk megváltoztatni az életünket? Erre a kérdésre engedd meg nekem kedves olvasóm, hogy személyes életemről meséljek most egy kicsit neked!

Életem során mindig mások elismerésére és megbecsülésére vágytam, mindig mások elvárásai szerint szerettem volna élni és cselekedni. Soha nem önmagamnak akartam megfelelni, hanem másoknak. Cselekedeteimben mindig a mások felé való megfelelési kényszer motivált. Ami, valljuk be őszintén, lehetetlen. Minél jobban vágytam valakinek az elismerésére, annál jobban csökkent az önbizalmam. Elindult bennem az önsajnálat és az áldozat szerep felvállalása, miközben saját magamat is egyre mélyebbre tapostam, hiszen már kezdtem én is úgy érezni, hogy semmire sem vagyok jó, hogy nem vagyok alkalmas semmire. Utáltam magamat, sőt gyűlöltem magam, nem tudtam tükörbe sem nézni, mert nem tudtam szembenézni saját magammal. Minél jobban utáltam magam, annál mélyebbre süllyedtem, és a végén már úgy éreztem, hogy nincs kiút. Kőkeményen megtapasztalhattam a negatív spirál „áldásos tevékenységét”. Úgy éreztem, nincs miért élnem, sőt nincs jogom élni.  Míg végül a teljes összeomlásom szélén úgy döntöttem, hogy eldobom magamtól az életet. Most már tudom, hogy nagy hülyeséget tettem akkor, hiszen a legcsodálatosabb dolgot akartam eldobni magamtól, az ÉLETET. Szerencsére, túléltem saját magamat. Ezután jött a szörnyű bűntudat, hogy mit tettem, majd a felismerés, hogy eddigi életemet le kell zárnom és egy új fejezetet kell nyitnom. Megtettem, szembenéztem önmagammal, a tetteimmel és a cselekedeteimmel. Most már nem akarok másoknak megfelelni, hanem a saját magam boldogságára élek, és ami még ennél is fontosabb, szeretem magam! Nagyon szeretem magam! Ahogy elkezdtem élni, ahogy elkezdtem kezembe venni az életemet, úgy jöttek az újabb és újabb nagyszerű, csodálatos emberek és lehetőségek az életembe. Mára boldog ember vagyok, mert megtaláltam önmagamban a boldogságot! A legnagyobb hiba, amit elkövettem az az volt, hogy mindig mástól reméltem az én boldogságomat, mindig azt hittem, ha megkapom egy embernek a megbecsülését, attól én boldog leszek. Hogyan lehetne boldog az ember, ha önmagát nem becsüli? Fájdalmas volt erre rájönnöm és azt sem tudom mondani nektek, hogy amióta vállalom a felelőséget önmagamért, az életemért, azóta minden sima és egyenes. Bizony most is vannak kihívások az életemben, most is néha rögös az út, viszont most már az utamba kerülő akadályt nem problémának látom, hanem kihívásnak, megoldandó feladatnak. Ma már azt vallom, hogy a kudarc nem más, mint egy felgyorsított tanulási folyamat. Ma már a kudarcokért is hálás vagyok, mert tudom, hogy azok is az én fejlődésemet szolgálják.

Miért is írtam le ezt most? Csak azért, hogy nézz szembe önmagaddal, és ha úgy érzed, nem éled az életed, hanem csak leéled, akkor változtass rajta még ma. Ne várj addig, ameddig én vártam, mert neked nem kell olyan nagy árat fizetned, mint nekem! Ne feledd, sohasem késő meghozni a döntést, hogy a boldog életet választod!  A boldogság benned van, ne mástól várd a boldogságot, ne mástól várd a csodát! Hozd meg a döntést még ma, és kezdj el ÉLNI!